Merengue

A merengue elnevezést a Dominikából és Haitiból származó zenei stílusra és a hozzá kapcsolódó azonos elnevezésű táncra használjuk. Dominikában és Latin Amerika egész területén elterjedt és népszerű tánc, illetve zene. Nevét a spanyol meringue-ről (tojásfehérjéből és cukorból felvert desszert) kapta, valószínűleg azért, mert a táncosok mozgása emlékeztet a habverés mozdulataira.

A merengue zene megalkotása Nico Lora spanyol származású dominikai zenész nevéhez fűződik az 1920-as évekből, és Rafael Truillo dominikai diktátor zenei ízlésének köszönhetően vált az ország nemzeti zenéjévé és táncává 1930 és a 60-as évek eleje között. Luis Alberti "Compadre Pedro Juan" című száma ekkor aratott hatalmas sikert az egész világon. (Rafael Truillo preferenciájának és zenei monomániájának köszönhető az is, hogy a bachata csupán 1961-ben, az ő halála után, versenyezhetett a merengue népszerűségével, illetve kezdhette meg felemelkedését és igazi népszerűsödését.)

A merengue 2/4-es ritmusú zene és tánc. Tracionális hangszereléséből nem hiányozhat a tambora (kétoldalú dob, amelynek egyik oldalát dobverővel, míg a másikat tenyérrel ütik) és a güira (fém henger, melynek kalapáccsal és szöggel létrehozott felületi egyenetlenségeit egy kemény kefével megszólaltatva a maracashoz hasonló hangzást ad.)

Napjainkban a legnépszerűbb merengue stílus a "merengue de orchestra", nagy fúvós szekcióval, páros szaxofonokkal, zongorával, timbalesszel, congával, tamborával, güiroval, basszussal, háttérénekesekkel.

Latin Amerikában a merengue a 80-as években tört be a legkedveltebb zenék élvonalába, és a 90-es években érte el népszerűségének csúcsát.

A merengue, mint nemzeti dominikai tánc kialakulásával kapcsolatban két népszerű verzió is kering. Az egyik szerint a tánc az összeláncolt rabszolgákhoz kapcsolódik, akik a lánc miatt voltak arra kényszerítve, hogy az egyik lábukat maguk után húzzák, cukornádvágás közben. A másik történet szerint a számtalan dominikai forradalmak egyik nagy hőse súlyosan megsérült a lábán, s amikor hazatért falujába, a helyiek nagy győzedelmi ünnepséget rendeztek a tiszteletére, ahol szimpátiájuk kifejezéseképpen mindannyian sántítva táncoltak.

A merengue tánc az afrikai és francia minuet kombinációja, amit a fekete rabszolgák próbáltak ellesni és leutánozni a nagy házak szalonjaiban táncoló európaiakról, ám miután az európaiak nem voltak szórakoztatóak igazán, és táncuk unalmas volt, a rabszolgák a dobokkal kissé "felturbózták" az eredeti verziót.

Eredetileg nem is párban, hanem körben táncolták egymás kezét fogva és nem is a csipő mozgásán volt a hangsúly, csak a lábakén, illetve a váll rázásán.

Napjainkra a tánc meglehetősen átalakult. A tánc során a partnerek meglehetősen közeli tartásban táncolnak. A tánc során a térdek enyhén be vannak hajlítva, így téve lehetővé az úgynevezett "kubai csípőmozgást", jobbra és balra, ami a tánc egyik jellegzetességét adja. A táncosok csipője azonos irányban ring jobbra és balra a tánc közben. A partnerek táncukkal haladhatnak előre-hátra, oldal irányban, vagy apró lépésekkel körbejárhatják egymást. A pár el is távolodhat egymástól, úgy, hogy a férfi csak egyik kezével írányítja a nőt, hogy egymástól független forgásokat, vagy figurákat hajtsanak végre. S bár a zene ritmusa lehet meglehetősen gyors, ezek a forgások mégis, lassúak, tipikusan 4 ütemre történnek.

Latin Amerika délebbi részén Argentinában, Chilében és Uruguayban a tánc elvesztette a közel táncolás jellegzetességét, ezeken a területeken inkább külön táncolják a kezeket mozgatva.