Kezdő kubai salsa tanfolyam, 2010. november, Kőbánya-Kispest
A Salsa Con Timba Tánciskola kezdő kubai salsa tanfolyamot indít Kőbánya-Kispesten, a Kispesti Munkásotthon Művelődési Házban (KMO), 2010. november 2. kezdéssel, keddi és csütörtöki napokon.
Ismertetés és tanmenet
A Salsa Con Timba Tánciskola a kezdő kubai salsa tanfolyam keretein belül elsősorban a kubai salsa, a timba, és a rueda de casino oktatása kerül előtérbe, de a teljesség igénye nélkül az alábbi táncokat, táncstílusokat is elsajátíthatod: cha-cha-cha, son, mambo, bachata, merengue, rumba, guaguancó, reggaetón.
A kezdő csoportban oktatjuk mindazokat a lépéseket, figurákat, amik egyrészt alapvetően szükségesek az összetettebb salsa figurák elsajátításához, másrészt olyan tudást adunk, amivel már nyugodtan mehetsz bulizni. Nagy hangsúlyt fektetünk az ütemérzék fejlesztésére. Kitartó tanulóink pár hónap alatt felsőbb szintű csoportba lépnek (középhaladó csoport), ahol az összetettebb figurák, és a stílus tanulása révén magabiztos alapokra tesznek szert, illetve olyan tudás birtokába kerülnek, amivel bármilyen táncos rendezvényen megállják a helyüket.
Oldalunkon elérhető a kezdő kubai salsa tanmenet is.
Tanítanak
Helyszín és időpont
- Kőbánya-Kispest, KMO
1191 Budapest, Teleki utca 50.
kedd, csütörtök 18:00-19:00 óra között (heti 2x60 perc)
Kezdés
2010. november 2., kedd 18:00 óra
Kapcsolat
Kapcsolat lapunkon többféle lehetőség közül választhatsz: regisztráció, üzenetküldés, hírlevél feliratkozás, honlap ajánlás.
Kőbánya-Kispest, KMO
1119 Budapest, Teleki u. 50.
Gyakori kérdések
- Kell regisztrálnom magam?
Közös érdekünk, hogy a tanulóink feliratkozzanak hírlevelünkre! Bármilyen fontos esemény, vagy időpont-változás esetén így e-mailben időben tudunk értesíteni. Ugyanígy fontos, hogy leendő tanulóink még az első óra előtt regisztrálják magukat, hogy szándékukról tudomásunk legyen, lehetővé téve számunkra, hogy megfelelően szervezzük meg a képzést. - Párral kell jönnöm?
Nem, pár nélkül is lehet jelentkezni! Természetesen az sem baj, ha párral jössz. - Milyen ruha, öltözet ajánlott?
Ruházat tekintetében könnyű, szellős, sportos ruhát javaslunk, amibe nem sülsz bele a mozgástól, illetve kényelmesen tudod emelni a lábaid, a karjaid, le tudsz benne guggolni anélkül, hogy szétrepedne a nadrágod. - Van korhatár?
Kurzusainkon nincs korhatár, de a 14 éven aluliaknak a gyereksalsa tanfolyamunkat ajánljuk. - Mennyibe kerül a bérlet és hogy történik a fizetés?
A 8 alkalmas bérlet 14500 Ft-ba kerül és 9 hét alatt kell felhasználni. A 4 alkalmas bérlet 8500 Ft-ba kerül és 5 hét alatt kell felhasználni. - Mennyibe kerül a napijegy és hogy történik a fizetés?
A napijegy a 60 perces órákra 2 900 Ft,, amit a helyszínen készpénzben az óra előtt kell megfizetni. - Meg lehet nézni az órát?
A tanfolyam indulása előtt, ingyen megtekinthetők az órák. Már a kezdőtanfolyam indulásakor, megtekintésre nincs lehetőség, illetve az óradíjat akkor is ki kell fizetni ha valaki csak nézi. Ezt a szabályt a kezdő tanulóink közérzete miatt hoztuk, akik legtöbben nem szeretik, hogy nézik őket, amikor bizonytalan első lépéseiket teszik. - Diák kedvezmény van?
Igen, nappali tagozatos diákigazolvány esetén minden bérlet árából 1000 Ft kedvezményt biztosítunk. - Milyen lábbelit viseljek tánchoz?
Érdemes könnyű, jól szellőző, könnyen hajló talpú, stabil cipőt viselned, amelyben a forgás nem terheli a térdeidet. Ha ilyen cipőd nincs, akkor válaszd egy kényelmes cipődet, aminek nem túl vastag a talpa.