Workshop élménybeszámolók

workshop | workshop élménybeszámolók

Kubai salsa workshop Madeline Rodriguezzel és Mario Charon Alvarezzel, 2009. december 12.

Domokos Zsuzsa fondorlatosan rávett (azt mondta, sudár vagyok és jóképű), hogy írjak beszámolót Madeline és Mario workshopjáról. A feladat részben könnyű, mert van mit írni, részben nehéz, mert annyi minden írnivaló lenne.

Hogy a kritikával kezdjem, a legfontosabb probléma az időzítés volt, pontosabban Madelinék legutóbbi nálunk tanítása óta eltelt idő. Ennek az időnek a megfelelő hossza kb. 1 hét. Javasolom, hogy az időzítésen sürgősen változtassunk. Na jó, jöhetnek két hetente is.

Úgy általában a workshop könnyed volt, kicsit punnyadt, több, mint négy órát tudtam aludni a hétvégén (kb. 4 óra 3 percet), és hétfő reggel már az első kísérlet, hogy lábra álljak, bíztatónak tűnt. (Kiegészítő info: a contimbás csapatnak vasárnap is volt programja.)

Felvezető buli a Fáklya-klubban, Adalbertóval, ismerősen bizarr környezet szoc-reál elemekkel, az egészségvédelem jegyében. Nemcsak cigizni nem lehetett, hanem sört és bort sem árultak. Viszont megtudtam egy barátságos boltostól, hogy a VI. kerületben tilos alkoholt fogyasztani közterületen. (Polgári engedetlenséget tanusítottam.)

A buliban jó sokan voltak, és a kivetítőn gyakran Madeline és Mario videói mentek, ami nem növelte az önbizalmamat. De azért lelkesen táncoltunk. Mario nagyon bevetette magát. Ez féltékennyé tett. Hiába produkáltam magam a legjobb csajokkal, mindig Marióékat nézték, például éppen Zsuzsával. Nem értem mit esznek ezek Marión. Jó-jó, kétszer olyan gyorsan mozog mint bárki más, mindezt stílusosan, könnyedén, lazán, viccesen, de miért kell ezt folyton bámulni? Táncoltam Madelinével, persze hogy jó volt, csak valahogy lomhának éreztem magam mellette. A szólónál foyton szem elöl tévesztettem, pedig figyeltem, tényleg. És állandóan nagy helyet kell neki csinálni a tömegben, mert kb. másfél méter amplitúdóval mozog a csípője. És milyen frekvenciával! És milyen csípő!!! Ezt inkább hagyjuk.

Jól kitáncoltuk és kiüldögéltük magunkat a Fáklyában, úgyhogy a kemény mag átment a kis-Congába lazítani. Már mielőtt benyomultunk volna tizevalahányan, akkora tömeg volt, mint a 7-es buszon csúcsforgalomban. Sebaj, legalább nem lehet eldőlni. És zaj, és füst, a kubai dj-ék üvöltenek, azaz jó. A hülyéknek. Tánc? Full-contact reggaeton. Kedvelem, mert romantikus. Csak kicsit gusztustalan, de ilyen társaságtól nem is várnék mást. Miután eleget unatkoztunk, már négy felé elkezdett haszállingózni a csapat.

A szombati nyílt workshop du. 2-től volt meghirdetve, ami kicsit késői kezdésnek tűnt, mikor olvastam a honlapon. Szombaton viszont egy kicsit túl korainak.

A workshop első felén a casino stíluson volt a hangsúly. Madeline és Mario nem becsülte alul a képességeinket, sőt. A legtöbbet adták, amit lehet, mi meg kapaszkodhattunk. Az első nehézség a ritmikai alapkoncepció. 1 alatt egy lépés, hozzá esetleg egy mozdulat, vagy éppen szünet. Ugye? Egy fenét! Apró példa Mariótól. Toppantás, cucaracha, kirúgás, cipőtisztítás, és belépés hátra keresztbe. Mindez 1-2-3 alatt, seggreesés nélkül, mosolyogva, a partnert vezetve. A raundénál megszánt minket. Az igaz, hogy Mario nem értelmezi az egyforgásos raunde fogalmát, de könnyítés képpen nem háromfordulatost, csak kétfordulátost tanított az egyik figurában. Persze 5-6-7 alatt, nem 5-6-7-8-1 alatt, ahogy szoktuk. És persze itt is elvárás a könnyedség, az egyenes tartás, a pontos haladás, azaz sem a partnert, sem a másik párost nem illik leütni, stb.

Hogy a lányoknak mit tanított Madeline azt nem figyeltem, de hogy nem volt könnyebb, az biztos. Röviden összefoglalva: Egy Madeline-Mario-féle dile que no-t kb. ötször kell lassítva megnézni, hogy rájöjjünk, hogy mik történnek benne, aztán jó alapokkal és pár óra gyakorlással meg is van. Egy darab dile que no a sok közül. Amíg el nem felejtjük

A figurák könnyűek voltak, legalábbis kilóra, főleg azoknak, akik már korábbról ismerték. Csak hát megint a stílus! Egy enchufla 3-ra indul, aztán van benne egy megállítás, egy kontra, újraindítás, megállítás. Közben Madelinénél 4 risza, egy pontozás, kézkiemelés, két fejfordítás, Máriónál egy kisebb szóló koreo, esetleg másfél méterre kiemelt lábbal, pár pontozás, csuszi, ilyenek. És oldott, barátságos mosoly.

Egy pedagógiai javaslat: Rá kellene venni Mariót és Madelinét, hogy lassabb zenére gyakoroltassák a figurákat. A probléma ezzel az, hogy Marióék túl jól ismerik a kubai zenét. Ami elég lassú a gyakorláshoz, az már biztos, hogy son, és arra ők nem táncolnak casinót.

A rueda kellemes volt, eltekintve attól, hogy elég szorosan voltunk, mert szerencsére megtöltöttük a termet. Mario vezette, aranyos, könnyű figurák, sok köztük új, jókedv, dinamizmus, ahogy kell. Mario puhul: a táborhoz képest sokkal érthetőbben mondta a figurákat, alkalmazkodik az európai közönséghez. De ettől még megmaradt vezetésének kubai hangulata.

Végül afro, Madelinével. Az afro okítás minden workshopon Elegguával indul, ami szép és elég nehéz, de sosem jutunk el messze. Egy kis Yemaya, még kevesebb Oggún, aztán a többiből egy pici, esetleg. Madeline viszont most Oyát választotta (vagy Zsuzsáék azt kérték), amit szerintem még senki sem tanult közülünk. Oyának van egy tényleg nehéz mozdulata, ami néha összejött, de sokat kell még gyakorolni. És a koreoi között vannak nehezebbek. Szóval kapaszkodtunk, noha Madeline vigyázott ránk, nem erőltette a folyamatos mellkiemelést és fejrázást, ami a legegyszerűbb lépést is nehézzé teszi. Aztán a végén nagy conga-szerű föl-alá rohangálás, Oyával és palóval. És a legvégén relax. Amit az éretlenek nem bírtak röhögcsélés nélkül. Sebaj, élve megúsztuk.

Buli a KMO-ban. Úgy indult, mint egy Mikulás-műsor, mert a buli előtt Hajni gyakorolt a gyerekcsapatával. Kipirult, rohangáló gyerekek, mosolygós szülők, egyből jó hangulat. Mi fiúk kihasználtuk, hogy amíg nem jött Mario, villoghattunk egy kicsit. Amihez kellettek a jó csajok, de hát voltak bőven. És jó sokan eljöttek a bulira, és nemcsak contimbások.

Hajni gyerekcsapatának nagy sikere volt, tényleg állati aranyosak voltak. Elgondolkoztam, hogy a kis machók és csajszik tudják-e mit jelent, amit táncolnak. Mindenese erős alapjuk lesz, mire megtudják.

Utána jött a fénypont, Madeline és Mario bemutatója. Mégpedig meglepetéssel. Szépen bevonultak, fehér ruhában, és elkezdték, finoman, elegánsan a csodálatos sonjukat. Aztán kicsit ugrott a cd, de megoldották, aztán megint ugrott, aztán megint, kihagyva egy fél percet, úgyhogy feladták, és mosolyogva, kedvesen bejelentették, hogy technikai probléma miatt sajnos nem tudják előadni a számukat. És ekkor jött a csoda. Peti megkereste nekik a Sierra Maestra-féle Dundunbanzát, és előadták. Ha nem tudtuk volna, hogy improvizálnak, azt hittük volna, hogy ez fellépő számuk. Varázslatos volt. A tornillókat lerövidítették (az eredeti fellépő számuk jóval hosszabb), de minden szépet megmutattak, mindent a megfelelő helyen, úgy, hogy a legnehezebb figurák alatt megbeszélték, mi legyen a következő. Egy valóban nagy előadás lett belőle! Óriási tapsot kaptak, alig akartuk leengedni őket a színpadról.

Aztán mindent bele, Marióval és Madelinével megerősítve!

Éjjel kettő felé eljutottam egy fontos tömeglélektani felismeréshez. Már korábban is rájöhettem volna, de most túl nyilvánvaló volt ahhoz, hogy elmulasszam. Tehát. Ha egy buliban eluralkodik az őrület, akkor az a végéig meg is marad. Ami úgy valósul meg, hogy ahogy az emberek elkezdenek hazamenni, azok, akik ott maradnak, egyre őrültebbek lesznek. Különösen Madeline vette magára a távozók terheit, de Hajnival és Zsuzsával az élünkön mi többiek is megtettük, ami tőlünk tellett. Vagy egy kicsit többet. Szívesen írnék részleteket, de Zsuzsa úgy is kicenzúrázná.

Hogy egyesek mennyire elvesztették amúgy sem sok józan eszüket, arról csak annyit, hogy páran még átmentünk a kis-Congába. Zsuzsa megmutatta, hogy járni ugyan már nem tud, annyira fáj a lába, de hogy, hogy nem, táncolni azt nagyon is. Hajni és az egyik kubai lenyomtak egy laza húsz perces rumbát, a többit nem tudom, mert én már öt órakor feladtam. Állítólag hét órára mindenki hazajutott.

A vasárnapi programról nem írok sokat, mert az nem volt nyílt. Madeline és Mario a contimbás csapatnak tartott órát. Hajnali kettőtől (14h) fél ötig. És mivel még mindig nem voltunk racionális döntések hozatala képességének birtokában, este tíztől buliztunk egyet Hajninál. Erről nem a cenzúra miatt nem írok, hanem mert szemérmes vagyok.

Madeline és Marió, jó hogy itt voltatok, köszönünk mindent, gyertek vissza minél előbb!

Miki

lap tetejelap-teteje